text.skipToContent text.skipToNavigation
background-image

A tó úrnöje von Sapkowski, Andrzej (eBook)

  • Verlag: PlayON Magyarország Kft.
eBook (ePUB)
11,18 €
inkl. gesetzl. MwSt.
Sofort per Download lieferbar

Online verfügbar

A tó úrnöje

Cirilla, a cintrai trónörökös a Fecske-toronyban elt nik saját világáról, és olyan útra indul, ahová sem védelmezöje, a fehér hajú vaják, sem mentora, a fekete hajú varázslónö nem követheti. Olyan útra, amelynek a végén a végzet várja - az a végzet, amelyröl már oly sok látomás kísértette. Minden a helyére kerül, a kígyó a saját farkába harap, valami véget ér, és valami elkezdödik... A Vaják-saga befejezö kötetében Sapkowski még magához képest is elképesztö bravúrral ábrázol nagyszabású háborút és ugyanakkor az egyes ember drámai sorsát. Képzeletének és érzékletes leírásainak hatására megelevenednek elöttünk az országok, városok és falvak, a töle megszokott nézöpontváltások pedig gondoskodnak róla, hogy a sorsszötte történet végét a lehetö legalaposabb, legmélyebb módon kapjuk meg. A sagát átszövö fekete humor pedig tükröt tart nemcsak a társadalom, de az egyes ember kicsinyessége és nagysága elé.

Produktinformationen

    Format: ePUB
    Kopierschutz: AdobeDRM
    Seitenzahl: 480
    Sprache: Ungarisch
    ISBN: 9786155555305
    Verlag: PlayON Magyarország Kft.
    Größe: 2156 kBytes
Weiterlesen weniger lesen

A tó úrnöje

Így hát addig lovagoltak, amíg egy hatalmas, gyönyör tóhoz nem értek. A király a tó közepén egy csodálatos kardot markoló, fehér selyembe burkolt kézre figyelt fel. Menten meg is érkezett egy hölgy, ki merészen lépkedett a víz tükrén.

- Kicsoda hát eme elb völö hölgy? - kérdezte Arthur.

- A Tó Úrnöjének szólítják - felelte Merlin.

Thomas Malory, Le Morte Darthur

(Tellér Gyula fordítása)

Elsö fejezet

A tó elvarázsolt volt. Nem fért ehhez semmi kétség.

Elöször is, rögtön a Cwm Pwcca nev elátkozott völgy torkolatában terült el; ezt a titokzatos völgyet örökös köd borította, b bájokról és mágikus jelenségekröl volt híres.

Másodszor, elég volt ránézni.

A víz felszíne mélyen, dúsan és háborítatlanul kéklett, valódi csiszolt zafírként. Tükre annyira sima volt, hogy az Y Wyddfa hegytömb csúcsai, magukat benne nézdegélvén, visszaverödve szebbnek látszottak, mint a valóságban. A tó felöl h vös, frissítö fuvallatok lengedeztek, semmi sem zavarta meg a fenséges csöndet, hal sem csobbant, vízimadár sem kiáltott.

A lovag felocsúdott a megrendülésböl. De ahelyett, hogy folytatta volna útját a hegygerincen, lefelé irányította lovát, a tó irányába. Egészen úgy, mintha odalent, a tó vizének mélységes fenekén szunnyadó mágneses b verö vonzotta volna. A ló félénken lépkedett a darabosra töredezett sziklák között, halk horkanásokkal tudatva, hogy ö is érzi a mágikus aurát.

Leérve a vízpartra, leszállt a lovag. Zablájánál fogva vezette paripáját, közeledett a víz széléhez, ahol apró hullámok játszadoztak színes kerek kövek között.

Letérdelt, láncinge megzördült. Megriasztotta a t cskékhez hasonló apró, élénk halivadékokat, miközben vizet mert két tenyerébe. Óvatosan, lassan ivott, a jéghideg víz megzsibbasztotta ajkát és nyelvét, belenyilallt a fogaiba.

Amikor ismét merített, a tó felszínén sikló hang ütötte meg a fülét. Felnézett. A ló horkantott, mintha megerösítené, hogy ö is hallotta.

Hallgatózott. Nem, ez nem érzékcsalódás volt. Énekszó volt, amit hallott. Egy nö énekelt. Vagy inkább talán egy leány.

A lovag, mint minden lovag, bárdok dalain és lovagi történeteken nevelkedett. Ezekben pedig tíz esetböl kilencben, ha lány dalolt vagy sírt, az csalétek volt, a hang felé tartó lovagok rendszerint csapdába estek. Ami gyakran halálos volt.

De gyözött a kíváncsiság. A lovag végül is csak tizenkilenc éves volt. Nagyon merész és nagyon meggondolatlan. Az elsöröl híres, a másodikról közismert volt.

Ellenörizte, hogy a kardja jól jár-e a hüvelyében, majd megrántotta a ló kantárját, és elindult a parton arrafelé, ahonnan az énekszó jött. Nem kellett messzire mennie.

A partot hatalmas, sötét, fényesre csiszolódott vándorkövek lepték el, óriások játékszerének is vélhetök, mintha hanyagul szétdobálták, vagy a játék végén ottfelejtették volna öket. Némelyik kö a tóban feküdt, az áttetszö víztükör alól sötétlettek ki. Némely kiálló hullámmosta kövek leviatánok hátára hasonlítottak. De a legtöbb kö a parton feküdt, a víz és az erdö között. Részben homokba merültek, alig látszottak ki, a képzeletnek hagyva meg, mekkorák is valójában.

Az ének, melyet a lovag meghallott, éppen a part menti kövek mögül érkezett. Az éneklö leányt nem lehetett látni. A lovag, nehogy a ló felnyerítsen vagy prüszköljön, kötöfékénél és orránál fogva vezette.

A leány ruházata vízböl kiálló, asztalsimaságú kölapon hevert. maga pedig meztelenül, derékig a tóban állva mosakodott, szertefröcskölte a vizet, és közben dalolgatott. A lovagnak elakadt a szava.

Nem is csoda.

A leány, erre fejét tette volna, nem volt hús-vér ember. Tanúsította ezt karcsú teste, különös hajszíne, a

Weiterlesen weniger lesen

Kundenbewertungen